Vannak olyan lőterek Magyarországon, amik már az ősidők óta üzemelnek. Mióta az eszemet tudom a Füzesabonyi Lőtér (és most már Kalandpark) a magyar koronglövő élet szerves részét képezi. Szabó János nevét nem kell senkinek bemutatni. Aki járt már valaha koronglövő versenyen az biztos, hogy találkozott már vele. Bárki aki ismeri, tudja, hogy soha nem rejti véka alá véleményét, egyenes, és ha valami nem tetszik neki, azt a maga módján, de mindig az érintett tudtára adja. Amilyen elánnal meséli történeteit, ugyanolyan elánnal készül egy-egy versenyre. Minden versenyre megpróbál valami újítást kitalálni, hogy a versenyzők még jobb körülmények között lőhessenek vagy még jobban érezhessék magukat. Vitathatatlan tény, hogy a Füzesabonyi Lőtér egyike azon helyeknek, ami a legnagyobb fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, beszéljünk akár a gép parkról, akár a szociális helyiségekről vagy akár a pályákról. A géppark "cseréje" nem volt éppen zökkenőmentes, de mára már mondhatjuk, hogy stabilan működő gépek állnak a nagyérdemű szolgálatában. Nyilván - mint bárhol máshol a világon - itt is lehetnek géphibák, még akkor is, ha ezt országunk lövői máshogy is gondolják. Egy technikai sportban bármikor lehetnek technikai gondok, és bár gyakran hisszük, hogy erről csak a rendező tehet, ettől ez azért bonyolultabb, de ezt majd később, egy másik alkalommal kifejtem... Szóval az elmúlt évek és versenyek mindig valami újításról szóltak. Illetve szóltak volna, mert a nagy igyekezetben, hogy mindig valami újat, valami különlegeset adjon a lövőknek, szem elől tévesztette - vagy szimplán nem vette észre -, hogy a kevesebb néha több. És a próbálkozások, hogy jobbá tegyük a hangulatot, és mindig valami újat, jobbat adjunk sajnos megbélyegezte a lőteret. És bár sokaknak tetszettek ezek az újítások, de bőven voltak akik keserédes szájjal távoztak. Ennek ellenére - meg annak is, hogy megannyi ember fogadkozott, hogy soha többet nem megy Füzesabonyba - mégis mindenki visszatér. Hogy miért? Mert kíváncsiak rá, hogy milyen újítást talált ki Szabó János. Órákon át lehetne boncolgatni, hogy mi is a titok, de ezt úgy sem fogjuk soha megfejteni.
Pályák:
A pályák hozták a magyar átlagot. Sajnos nem figyelnek a lőteresek arra, hogy a Compak Sportingban vannak bizonyos kötlező korongok. Ezek egy része vagy egésze biztosan hiányzik egy-egy Compak Sporting versenyről, és innentől szerintem nehezen lehet őket Compak Sporting versenynek hívni, inkább Compak Sporting jellegű versenyek. A másik ami kicsit furcsa volt számomra, hogy a gépek elhelyezkedése nem sokat változott a tavalyihoz képest. Nem tudom, hogy mi kellene ahhoz, hogy ez - az egyébként Magyarországon trend - megváltozzon, hogy ha van egy épített pályám, soha ne akarjam komolyabban átrendezni, átépíteni. Biztos vagyok benne, hogy a lövők is jobban örülnének, ha nem tudnák, hogy "igen akkor most balról fog jönni egy battue, mert az már ott van legalább 3-4 éve, és olyan mintha betonozva is lenne, pedig nincs, megnéztem. Bízom benne, hogy ez egyszer megváltozik, nem csak Füzesabonyban, hanem az ország bármely lőterén.
Szervezés:
Szervezés terén nem ez volt a legjobb verseny Füzesabonyban. Voltak kisebb, nagyobb hibák a versnyirodán, mely hibákat biztos vagyok benne, hogy a következő versenyre javítani fognak. Külön megnehezítette a zökkenőmentes lebonyolítást, hogy ez a verseny egyben a Heves megyei kamarai versenysorozat egyik állomása is volt. Ami nem lett volna baj, ha mindenki ugyanannyi korongot lő, de sajnos nem így volt. Voltak versenyzők, akik 50 és voltak akik 100 korongra lőttek. Ez külön szívás egy olyan rendszerben, mint a CPS, mert megnehezíti a rotték rendes forgatását. Amennyire tudom a bírók is egész jól teljesítettek, bár volt panasz is. De ezt tudjuk be a rutintalanságnak, illetve annak, hogy vezérlő elektronika nélkül, puller nélkül, nem könnyű dolog CPS versenyen bíráskodni, tudom, mert csináltam már.
Összegzés:
Minden hibával és bakival együtt, azt gondolom, hogy remek időben jó szórakozást nyújtott ez a verseny. Nyilván a hibákból okulni kell és ki kell őket javítani, illetve törekedni kell arra, hogy a következő versenyen ne forduljanak elő. Azt hallottam, hogy a következő versenyre nagyon készülnek tekintve, hogy sikerült egy komolyabb szponzort is bevonni a verseny szervezésébe. Kíváncsian várom a versenykiírást.
Gróf Senkiházi
Mielőtt még bárkinek feltűnne, a versenyen történt "incindensről" szándékosan nem írok. Elég speciális a véleményem ezzel kapcsolatban, és ezt nem szeretném a nyilvánosság elé tárni. Szerencsétlen, rossz, hibás döntések sorozata volt, mely hibákból minden abban résztvevőnek okulnia kell. Bízom benne, hogy több ilyen nem fog előfordulni.